Find the last offers by SkyBet at www.bettingy.com BettingY.com Bonuses

Kerámia

Terrakotta és mázas kerámiákat készítek hagyományos technikával kézzel korongolva és díszítve. Ezenkívül a laptechnikát is szívesen alkalmazom. Minden darabomnak lelke van, és mivel kézzel készülnek, nincs két tökéletesen egyforma; ettől válnak valóban egyedivé és személyessé. Kizárólag károsanyag mentes mázakat használok.

A kerámia története 8000 évre nyúlik vissza; nagyobb szakaszára a régészet, a legutóbbi 150 évre a néprajz kutatási eredményi próbál rávilágítani.
A kerámia használatának kezdetei a régmúltba nyúlnak vissza. A korai kőkorszakban, a paleolitikumban már megjelentek különböző apró cserépfigurák,majd a mezolitikumban kőből faragott,edényformájú tárgyak mellett a legkorábbi,kezdetleges cserépedények is.Az i.e. V.-VI. évezred táján meghonosodik a földművelés,megjelennek az állattartás kezdeti elemei, és ez az életmódváltás a letelepedéssel is együtt jár;hatására az építkezés technikája is igényesebb lesz, a vesszőfonások kitapasztásához többek között épp az agyagra lesz szükség: ez hozta létre a közösségek agyagbányászatát, agyaggödreit, ugyanakkor az egyre fejlettebb halottkultusz is egyre több kis figurát és apró rituális edényt követelt.

A kerámiatárgyak az alábbi igények kielégítésére szolgáltak a neolitikumban:

I. Rituális funkció - síremlékek, illetve termékenység- kultusz szobrocskái.

II. Tárolás - a neolitikus életmódváltás lényege a földművelés megjelenése volt, s az így termelt szemes termények tárolására a korábbi vesszőfonásos erények már nem voltak alkalmasak.

III- Főzés - ez tulajdonképpen a leglényegesebb újítás, hisz a főzésre jó minőségű kiégetett agyagra volt szükség.

A legrégebbi és legáltalánosabb főzésre való edények a fazekak és cserépüstök. Ezekhez megfelelő agyagra volt szükség.A tűzálló agyag a történeti Magyarország területén meglehetősen kevés helyen volt meg ( Gömör, Körösrév mellett; Hunyad megyei Lugos és Lippa környéke);de fazék készítésére megtette a csupán lángálló agyag is.
Legrégibb fazekasfalvaink éppen a tűzálló agyaglelőhelyek környékén jöttek létre,ami szerencsés találkozás,hiszen a agyagos talaj alkalmatlan a földművelésre,ezért a fazekasság biztosította a megélhetést. A tűzálló földdel nem rendelkező vidékek főzőedény-szükségletét is ezek a falvak biztosították;fazekasaik nagy területet jártak be, szekérről árulva portékáikat.

Az agyag minősége révén a magyar fazekasságnak 3, egymástól jól elkülöníthető ága alakult ki:
1. Fazekasság - legrégebb óta működtek, tűzálló földből dolgoztak, főző-és sütőedényeket készítettek;

2. Korsósság - kora középkor óta létezik, folyékony anyagok tárolására és hordására alkalmas edényeket készítetek;

3. Tálasság - nem rendelkeztek tűzálló földdel, tálalat,tányérokat,tároló edényeket készítettek.

Ez a sorrend a kialakulásuk sorrendje is.

A cserépedények mindig a kor hétköznapi és ritkábban ünnepi igényihez igazodtak;tömeges szükségletet láttak el,így az életmód változásait szorosan követték. A fazekas sosem volt "művészember",mindig a realitások talaján álló iparos maradt,aki mesterségéből megélni szeretett volna, így nagyon is a mindenkori igényekhez igazította termelését.

A fazekasságot 4 tényező határozza meg:

1. Nyersanyagok ( agyag, színezőanyagok,mázak) megléte illetve meg nem léte, és minősége;
2. A fazekasok technikai felkészültsége ( edénykészítés módjai, illetve technikai felszereltsége);
3. A felvevőpiac igényei;
4. Az adott közösségek munkamegosztása és életmódja.


Neolitikum ( i.e. 4000-2500, újkőkor)

E korban lezajlott nagy életmódváltás ( földművelés elterjedése) bármilyen forradalminak is számított, korántsem jelentette a zsákmányolás(gyűjtögetés, halászat,vadászat) teljes háttérbe szorulását (hiszen egyetlen életmód sem jelentkezik vegytisztán), csupán ezek jelentősége csökkent, s a gabonaneműek révén a közösségek olyan javakat tudtak felhalmozni, amelyek biztosították a csoportok élelmezését, és így hosszabb ideig való egyhelyben maradását is.Ezt a korszakot a nagyméretű, kosárforma hombároknál és a félgömb alakú, tökhéjat utánzó tálféleségeknél is jobban jellemzik a különféle apró cserépszobrok, kisplasztikák,amelyek valószínű kultikus tárgyak voltak: a varázslás eszközei. Ezekhez a termékenységet biztosító idolokhoz azonban egyáltalán nem volt szükség sem jó agyagra, sem magasabb technikai ismeretekre.
A fazekaskorong ekkor még ismeretlen volt,az edények lapogatással és felrakással készülhettek. Zömét rátett díszítmények ( állat, emberalakok) ékesítették, de a karcolt minták is gyakoriak voltak.


Rézkor ( i.e. 2500- 1900)

Megjelentek az első fémedények,és Közép-Európában a korábbi földműves lakosságot egy valamivel mozgékonyabb pásztorkodó népesség váltotta fel. Cserépedényeiknek gyakran az egész felületét bekarcolt minták díszítették. A minták gyakran gyékényfonást utánoztak és ebben az időszakban jelentkeztek az első szürkére égetett, mészbetétes edények is melyeknél a karcolt díszítményekbe szénsavas mész és égetett csonthamu keverékét préselték bele,amitől a minták fehéren világítottak a sötét edényfelületen.
A késő rézkor edénykészlete lényegesen változatosabb,mint az újkőkorban;a bögrefélék és merítőedények széles skálája nyilván az állattartással függött össze. Jellegzetes díszítmény a függőleges bordázás is az edények egy részének oldalán, a kanneurázás.


Bronzkor ( i.e.1900-800)

Viszonylag kevés változás van a kerámiakészítés módszereiben,
inkább az agyag mennyiségében van jelentős fellendülés.Általánossá válik a mészbetétes díszítés, és a korábbinál lényegesen nagyobb a zoo-és antropomorf edények száma ( halottkultuszban volt ennek szerepe).

Vaskor ( i.e. 800- i.sz.kezdete)

Gyökeres változásokat hoz az agyagművességben;innentől már írásos emlékek is rendelkezésre állnak, a Kárpát-medencében megforduló népeket is meg tudjuk nevezni.
Az i.e. VI: században szkíták érkeznek kelet felől,és ezek az iráni nyelvet beszélő csoportok itt is folytatják a lótartást - lótenyésztést. Kerámiájukban a hozott és az itt talált elemek keverednek, illetve az agyagpecsételők jellemzőek, melyeket talán az emberi test, textil vagy bőr díszítésénél használhattak.
A korszak legnagyobb vívmánya a fazekaskorong alkalmazásának kezdete volt,amely nem szorította ki a korábbi edénykészítési technikákat,de lényegesen hatékonyabbá és termelékenyebbé tette a fazekasmunkát, és az edények technikai színvonala is nagyot javult.

A fazekaskorongot a szkíták révén ismerték meg a Kárpát-medencében;általánosan a kelták terjesztették el. Ezek a nyugatról érkező csoportok az i.e. IV: században telepedtek le hazánk területén, s lényegében az i.e. I. századig állt fenn uralmuk. Ezalatt a közel három évszázad alatt rendkívül magas színvonalú kerámiát hagytak hátra.

Kétosztatú,rostélyos égetőkemencéjük révén az addiginál jobb égetést tudtak produkálni, a korong révén edényeik is kidolgozottabbak és formásabbak: ezek csillogó,sima felületét kavicsolással érték el. Edényeik fülét állat-és emberalakokkal díszítették. A hátrahajló emberalak fülként való alkalmazását a kelta csoportok egy másika, a boius nép hozta magával Itáliából.
A kelták művészi jellegű változást is hoztak: a kora-vaskor geometrikus díszítményeit az ő edényeiken felváltotta a lendületes,görbe vonalak játékossága és a bepecsételt illetve körömmel benyomkodott minta. A kelták alkalmazták először a tudatos redukciós égetést ( feketeedény-készítés), a korábbi szürkés égetés helyett.

A szarmata agyagművesség a kelta fazekasságban gyökerezik, azzal a különbséggel,hogy edényeik lényegesen kevésbé díszítettek,mindig redukált égetésűek,mintáik jórészt fésűvel készültek,s a korábbi állatalakos edények náluk nem találhatóak meg.

A rómaiak ( i.sz. I-V. század) szemben az Alföldet benépesítő szarmatákkal, a Dunántúlt vették birtokba, s az ő révükön ismerkedhetett meg a Kárpát-medence akkori népessége a terra sigillata-val, ezzel a kiváló minőségű római tömegáruval. Ezek az edények domborművesek voltak, és általában formákban készültek. Vöröses színüket attól az oxidos öntőföldtől kapták, melybe égetés előtt mártották. A Kárpát-medencében két nagyobb műhelyük működött: az Aquicumban és Gorsiumban.

Az avarok ( i.sz. IV.században) érkeztek ide és gyakorlatilag a magyarok honfoglalásáig voltak meghatározói az itteni kultúrának. Rendkívül fejlett fazekasságot hoztak magukkal: szürkére égetett,igen jól iszapolt agyagból készült, korongolt folyadéktároló edényeik( palack, korsó, kulacs, kiöntőcsöves edények) lényegében közép-ázsiai hagyományokat idéznek. A sárgásszürkés,fésűs díszítésű edények mellett megtalálunk egy viszonylag kisméretű,kézzel formált edényekből álló hagyományt is,melyet a jól iszapolt agyagból készült, sárgás korongolt edények jellemeznek.Ezeken az edényeken megjelenik az engobbal való festés.

Egy-egy népesség a helybeli agyagból sohasem függetlenítheti magát, és ez a tényező gyakran agyagművességének jelentős részét átformálja. Ezeknek a nyomait találhatta itt a magyarság is, amikor a népvándorlás hullámaival a Kárpát-medencébe érkezett, s ezek a hagyományok ötvöződtek azokkal az ismeretekkel, melyeket őseink korábbi szállásterületeikről magukkal hoztak.